A Kisfiú és a labda

A Kisfiú egy szép város csöndes utcácskájában lakott anyukájával, apukájával, és testrvérkéivel. Ő volt a legidősebb gyerkőc a családban.
Egyik napos nyári délután a kapujukban áldogált, és unatkozva leste mi történik a nagy világban. Ábrándozva nézte az öreg szomszéd házat, ami már hónap óta üresen állt. A régi lalók sem voltak a kisfiú kedvére valók, néha még az átgurult labdát sem akarták visszaadni. Ábrándozva álldogált a kisfiú, a kerítés résein kikémlelve. "Bárcsak gyerekzsivajtól lenne hangos a másik udvar is!"
Nem sejthette a kisfiú, hogy vágya beteljesülésére már nem is kell majd sokat várni. Pár nappal később esti ablakban álldogáló leskelődő kedvében volt (ez egyébként tiltott elfogaltság, úgyhogy anyuéknak ne mondjuk meg), amikor észrevette, hogy világos van a régi ház ablakaiban. Alig tudott elaludni izgalmában. Azonnal szerette volna tudni, hogy kik az új szomszédok.
Másnap reggel miután felöltözött, megreggelizett és bevetette az ágyát szaladt is ki az udvarra, előre, egészen a nagykapuig, hogy minél pontosabban szemügyre vehesse, van e bármi gyerekre is utaló jel a kerítéseken túl. Nem kellett bevetnie nyomozó tudását, amit ugyan nagyon szerett fitoktatni, hisz egyértelműen látszott, hogy két fiúcska játszadozik az udvaron. Figyelte, figyelte sokáig, mi lehet az, ami ennyire leköti és jókedvvel tölti el őket. sokáig kellet tűnődnie magában, mire rájött, hogy egy kaviccsal mókáznak odaát. Ekkor a megdöbbenés azonnal hanggá formálódott, és átkiáltott
-Sziasztok! Hogyhogy egy kővel játszotok? Gurigassatok inkább autót!
-Szervusz! Jó lenne, de nekünk nincs autónk.
-Akkor-gondolkodott el a Kisfiú- egy kismotort!
-Hát az sincs...
-A labda is remek játék!
-Igen, az talán a legjobb, de olyanunk sincs...
A kisfiú most talán még jobbnan meg volt lepődve mint előtte. El se tudta képzelni, hogy van olyan, akinek nincsen labdája. Neki mindene volt, és midnenből nagyon sok. Labdából meg annyi volt a kosárban, hogy olyan sok számot még nem is ismert.
-Várjatok, eszembe jutott valami- rikkantotta lelkesen, és mire a két értetlenkedő szomszéd fiúcska felocsudott, a Kisfiú már ott is volt egy meseszép kék labdával.
-Ezt Nekdek ajándékozom, mert nekem van még sok, és olyan csak nem lehet, hogy valakinek nincsen labdája!
Kicsit izgultak, hogy sikerül e átdobni a labdát olyan messzire, de biztosan a Szentlélek is suhintott rajta egyet, hogy a labda lenduletesen röppenhessen át a két kerítés fölött.
-Köszönjük!- zengte a két megajándékozott egyszerre- Nem jössz át te is játszani? Hárman is jót játszhatunk a labdával.
-Ez remek ötlet, de meg kell kérdeznem anyukámat. Nem sok idő telt el, és aKisfiú már jött is, és figyelmesen átballagott az úttesten, hogy beálhasson labdázni. Mind a három csemete kiválasztott egy egy fát, aminek az árnyékába kuporodva hűvösebb volt kissé. Innen dobálták egymásnak a labdát, körbe körbe.
Ahogy a labda a kézről kézre járt körbe körbe, úgy reültek az órék, és jártak körbe körbe a mutatók is az órákon. Még szerencse, hogy a falu harangja épp a közelükben ütötte el a delet. Amikor ezt meghallotta a Kisfiú, eszébe jutott, hogy szaladnia kell ebédelni. Megbeszélték még gyorsan, hogy délután folytatják a játékot, a másik udvarban. Úgy tervezték limonádéznak majd, és talán pattogatott kukorica is előkerülhet a kamrából, ha jól viselkednek.
A nagy játékban igencsak megéhezett a Kisfiú, és a délutáni alvásnál sem volt szükség hosszas altatásra. Ébredés után azonban azonnal szaladt a kapuhoz, hogy folytathassák a játékot. A két új pajtás is készálltak a délutáni játékra. Mire hátramentek a kertbe, anyuka már ki is készítette a limonádékat, a színes szívószálakkal. Megittak egy egy pohárral, majd egymásnak gurították a színes labdát. Nem sokára a pattogatott kukoricia is elkészült, amit egy pléden csücsülve eszegettek meg. Közben megbeszélhették hogyan is zajlik egy költözködés. Eközben a Kisfiú kistesója is melléjük kuprodott a kukorcaillatra. Nagy örömmel fogadták. Mivel négyesben már lehetett két csapatot alkotni, így a délután hátralévő részében focizással töltötték az időt. Repült a labda, az udvart a gyerekek boldog, lelkesítő kiáltásaival telt meg. Így ment ez egészen sötétedésig. Ekkor a gyerkek elbúcsúztak, és mindeni kellemesen kimrülten, és jó koszosan indult haza vacsorázni. Miután az új pajtások becsukták maguk mögött a kaput, még átkiáltottak:
-Köszönjük a labdát! Reméljük sokat játszunk még együtt majd!
A Kisfiú eddig még soha nem játszott olyan jót a mesés kék labdával, mint azon a vidám napon, maikor odaajándékozta legújabb barátaink.