A rendetlen szabó legény

Hol volt hol nem volt, Hetedhét határon innen, élt egy szabó legény. Egyik reggel épp a munkájához akart fogni, mikor észrevette, hogy sehol nem találja legfontosabb eszközét, a tűjét. Mit volt mit tenni, felpattant székéről, és a lakásban kezdte felkutatni elvesztett tűjét. Nézett jobbra, nézett balra, kereste az asztal alatt, szekrény mögött, addig addig, amíg egyik lépésnél a talpába nem nyilallt egy igen éles fájdalom. Feljajdul a szabó legény kínjában, de hamar el is hallgatott. Észrevette, hogy a földre esett tűjébe lépett bele. Mit volt mit tenni, lehajolt, és visszaült az asztalához, hogy a munkájához lásson.
Ahogy már vette volna a kezébe a kiszabott posztót, észrevette, hogy sehol nem leli az régi, megszokott gyűszűjét. Anélkül pedig csak nem állhat neki egész napos munkája elvégzésének, hisz még az ég tetejét sem érné el a nap, már kiserkenne a vér az ujja hegyiből. Nem tehetett hát mást, ismét felállt a székéből, és elkezdte megkeresni a gyűszűjét. Járt kelt a lakásban, felemelte a párnát, a paplant, még a terítőt is. Ahogyan így keresgélt és kotorászott, egyszer csak érezte, hogy kigurul talpa alól a föld, és hatalmasat puffan a földön. Igen erősen belesajdult a feneke az esésbe, de még éppen csak felszisszent, mikor meglátta, hogy az elgurult gyűszűje okozta a bajt. Mit volt mit tenni feltápászkodott, elballagott a gyűszűjéért, és visszaballagott az asztalához, hogy elkezdhesse a munkát.
Vette a kiszabott szövetet, már fűzte volna is a tűjébe a cérnát, mikor észrevette, hogy a cérna bizony nincs az asztalon. Nézett jobbra, nézett balra, de csak nem látta sehol a gombolyagot. Fájó hátsóját nehezen tudta mozgásra bírni, de csak feláll valahogy, hogy megkeresse a kószáló motringot. Szegény már azt se tudta hova nézzen, tanácstalanul kullogott egyik szobából a másikba. Annyira figyelmetlen volt, hogy egyszer csak elbotlott valamiben, és akkorát esett, hogy az orra hegye szinte lyukat fúrt a padlóban. Még nem is nézte meg miben esett el, de már tudta, megtalálta elveszett munkaeszközét. Bár a könnye is kicsordult, de ismét felállt, lenyelte fájdalmát. Felgombolyította a fonalat, leült munkájához, és végre tényleg elkezdhette a munkát. A tűbe befűzte a cérnát, ujja hegyére húzta a gyűszűjét, és öltésről öltésre a posztó lassan mellénnyé, a mellény lassan kis ködmönné alakult fürge ujjai alatt. Munka közben megfogadta, hogy többet nem hagyja szét szerszámait. Este a tűt a tűpárnába, a gyűszűt a varródobozba, a cérnát pedig a cérnaálványra tette. Jó darabig sajogtak még megsebzett tagjai ahhoz, hogy nap nap után eszébe jusson: Jobb mindent a helyére tenni, mint keresgélni. Mire jó szokássá vált a feladat, annyi időt nyert a reggeli gyors munka kezdéssel, hogy hímezhetett magának egy táblát asztala fölé, amin cirádás betűkkel a következő felirat figyelmeztette nem csak a szabó legényt, hanem az összes arra járót a nagy tanulságra: REND A LELKE MINDENNEK!
Számunkra is legyen ez hát a nap jó tanácsa!