Kis esti bábjáték-3 A mese

Szent György legenda

Mi Györgyünk

A gonosz mindenhol, mindig igyekszik magának mennél nagyobb teret hódítani. Nem volt ez régen se máshogy. Történt azonban egyszer, ezer-hétszáz évvel ezelőtt, hogy egy város mellett elterülő tengernagy tóban a gonosz egy sárkány képében öltött testet. Nagy étvágya, feneketlen gyomra, és könyörtelensége nagy veszteséget okozott a népnek. Eleinte minden nap egy bárányt áldoztak számára. Egy idő után azonban már nem volt több bárány. A sárkány pedig szüntelenül, nap-nap után követelte magának a bőséges eleséget. A nép pedig nem tehetett mást, mint ember-áldozatot adott a végtelen félelmet és reménytelenséget jelentő fenevadnak. Minden reggel sorsot húztak, kinek kell életét áldoznia a közösségért.
Gyász borult a tájra. Fogyott a nép, és a lélek. Egyik nap a király lányára mutatott a sors kegyetlen ujja. A királyt és a leányt is kétségbeesés fogta el. Daliás vőlegényről, hét országra szóló lakodalomról, unokákról, boldogságról álmodtak ezidáig. Ma pedig a város átka eléri a királyi családot is. A király-lánynak nem volt választása, elindult a tó partjára.
A város lakói végtelen fájdalmukban észre sem vették, hogy ma valahogy a nap is fényesebb, és melegebb mint máskor. Volt valami, ami a szívekig hatolhatott volna, ha nem keményítette volna meg azokat az állandó veszteség fájdalma. Amint a lány könnyeit potyogtatva elért élete utolsó útjának céljához, egy daliás vitézt pillantott meg, fehér lovon közeledni.
-Miért búsulsz te szépséges leány?- kérdezte a lovag.
-Hogy ne sírnék, hisz ma bealkonyodik ifjú életem napja - és töviről hegyire elmesélte a falu sorsát. Hogyan emészti fel a gonosz az utolsó élő remélő lelket is az egykor virágzó, növekvő országban.
-Egyet se búsulj! - felelte a herceg - megmentelek én téged, és egész népedet ettől az átoktól!
-Jaj, dehogy vagy te képes ilyen nagy tettre, menekülj inkább, ha kedves az életed! Sok ifjú veszett már oda mikor megpróbálta elpusztítani a fenevadat.
A leány ekkor még nem tudhatta, hogy a lovag, ki előtte állott, nem egy hétköznapi lovag csupán. Az ki őt küldte hatalmasabb minden gonosznál, minden fájdalomnál. Kinek erejét ha kérjük a fájdalom és a gyász, a félelem és a szenvedés - ha mégoly hatalmas testet is ölt, mint egy sárkány - említésre méltatlan porszemmé zsugorodik csupán.
Amíg így beszélgettek, a sárkány egyszerre hatalmas ordítással, pokoli tűz kíséretében feltört a sötét vizű tóból. Amint azonban a lányra vetette volna magát, Szent György - mert ő volt a vitéz - sarkantyúba kapta lovát , neki rontott és lándzsájával keresztüldöfte. Életét azonban nem, csak erejét vesztette a fenevad. A lovag, övét kötötte a vergődő szörnyeteg nyakába. Így tértek vissza a faluba, a nép legnagyobb, félelmére és döbbenetére. A félelem azonban hamar bizakodássá változott. A tehetetlen sárkányt vezető György lovag ímígyen szólt:

- Krisztus küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket ettől a gonosz fenevadtól, aki népeteket pusztította. Ezért hát higgyetek Krisztus urunkban, térjetek meg, és vegyétek a keresztséget magatokra. Akkor a sárkánynak nem lesz többé hatalma rajtatok, és népetek újra növekedhet, gyarapodhat örömben és boldogságban.
Ettől a beszédtől a falul lakóinak szívében a félelem helyére a hit és hála költözött. Az egész város megkeresztelkedett, és ettől a naptól kezdve Krisztus szolgálatának ajándékai tették újra gyümölcsözővé mindennapjaikat. György pedig kihúzta kardját, és a gonosz bestia szívébe mártotta.
Ahol ez az eset történt templomot emeltek, hogy nemzedékről-nemzedékre emlékeztesse az ország lakóit: A reménytelenség és a gonosz ellen, a hit és Krisztus ereje az egyetlen fegyver.
Szent György pedig azóta is minden lovagnak és vitéznek őrizője, ki az igazság és a gyengék védelmére emeli fel kardját.